Közlekedésbiztonság Technológia

Visszakerülnek a fizikai gombok a műszerfalra

• 2026.08.06 17:47
Visszakerülnek a fizikai gombok a műszerfalra
  • Idén már csak fizikai gombokkal is kezelhető személyautó kaphat öt csillagot az EuroNCAP-tól

  • A kínai szabályozás is gyökeres fordulatot vesz a közeljövőben

  • Közlekedésbiztonsági szempont, hogy a sofőrök ne vegyék le a szemüket az útról, miközben hőmérsékletet, fényszórót vagy hangerőt állítanak

Egy évtizede, 2016-ban mutatta be a Tesla az első Model 3-ast, amelyet az úgynevezett “modern, minimalista” műszerfallal szerelték fel. Ez a dizájn gyökeresen szakított az akkor általánosan használt kezelőszervek működésével. A kormánykeréken, index-karon és pedálokon kívül szinte minden funkciót egyetlen hatalmas, 13 collos érintőképernyőn kellett kezelni. A Model 3 kezelőfelülete akkoriban minden felhasználót lenyűgözött gyors, akadásmentes működésével, fejlett menü rendszerével, borotvaéles képével.

A Tesla nemcsak azt ígérte, hogy kibocsátás mentessé teszi a közúti közlekedést. Ennél sokkal többet: azt, hogy teljesen megváltoztatja azt, amit az autózásról, az autógyártásról és -kereskedelemről eddig tudtunk. A Tesla a számítógépeken és érintőképernyőkön felnőtt új generációk autója kívánt lenni. Sőt, még ennél is több: a jövő emberéé. 

A nagyívű elképzelés azonban nem valósult meg olyan problémamentesen, ahogy azt az alapító ígérte. Kiderült, hogy az akkumulátorok gyártása egyfelől rendkívül környezetkárosító tevékenység, másfelől speciális alapanyagokat igényel, amelyeknek a bányászata, feldolgozása csak néhány nagy ország kezében összpontosul.

Mellesleg pedig autóvezetés közben a képernyő nézegetése és nyomkodása kifejezetten balesetveszélyes. Ezt egyébként sok felhasználó és szakember észrevette és szóvá is tette már egy évtizede is, de az elektromos átállást kísérő globális “hype”, illetve a Tesla-hívők kommunikációs nyomása nem engedte felszínre kerülni. Emellett az autóipar is felfedezte, hogy olcsóbb egy tabletet felszerelni a műszerfalra, mint több tucat fizikai kapcsolót. Tíz év alatt eljutottunk oda, hogy az új modellek mellé tett marketing-szövegek már nem lóerőkről és forgatónyomatékról, hanem forgatható és csúsztatható érintőképernyőkről szólnak.

Az ellentmondás a “jövő-technológiák” és a közlekedés mindennapi gyakorlata, biztonsága között azonban nyilvánvalóvá vált, amikor a sofőröket segítő fedélzeti rendszerek közé néhány napja, július 7-én bekerült a járművezetőt figyelő eszköz, a Driver Monitoring System. Ennek éppen az a feladata, hogy megakadályozza a sofőr figyelmének elkalandozását. A vezető fejtartásából, szemének állásából, kézmozdulataiból következtet arra, hogy az illető a vezetéssel foglalkozik-e, vagy valami mással. Ez a más lehet például a fedélzeti tablet menüjében való barangolás is - vagyis éppen a kötelező biztonsági rendszer akadályozza a jármű rendeltetésszerű használatát.

A szemléletváltozást az autók biztonsági képességeivel foglalkozó Euro NCAP döntése hozta el. Az unióban forgalomba hozott autók ütközésbiztonságát ellenőrző szervezet kiterjesztette vizsgálatait a fedélzeti rendszerekre is, és rájöttek, hogy az érintőképernyők használata vezetés közben ugyanolyan veszélyes, mintha a vezető a mobiltelefonját nyomkodná. Az Euro NCAP ezért idén év elejétől szigorított az autók kezelőszerveire vonatkozó követelményeken. Az új modelleknek nehezebb lesz megszerezniük a legmagasabb, ötcsillagos értékelést a törésteszteken, ha nincsenek fizikai kezelőszerveik a legfontosabb funkciókhoz.

Vagyis az Euro NCAP szabályozásának több mint tíz év óta legnagyobb mértékű módosítása lépett hatályba az év fordulóján, melynek célja, hogy a sofőrök az autó legfontosabb funkcióit odapillantás nélkül megtalálják és használják.

A meglepetés az, hogy legújabban Kína, ahol az új autók esetében általánossá vált az érintőképernyők használata, ugyancsak efféle követelmény bevezetését tervezi a fontos biztonsági funkciók fizikai vezérlésére – ellenkező esetben az autót nem fogják tudni értékesíteni. Ez a szabály vonatkozik a vészvillogókra, az ablakokról a jég és a pára eltávolítását végző funkciókra (légkondicionáló), a ködlámpákra és a távolsági fényszórókra, az ablaktörlőkre és az ablakmosókra. A kínai MIIT hatóság tervezete szerint a vezetőnek éreznie kell a kezelőszervek helyét, és anélkül kell tudnia használnia azokat, hogy odapillantana.

Ha a kínai szabályokat sikerül véglegesíteni, azok egy év múlva, 2027. július 1-én lépnek hatályba, és az újonnan kifejlesztett autóknak 13 hónappal később kell majd megfelelniük a követelményeknek. 


N. V.