Közlekedésbiztonság

Mit kell tenni egy baleset helyszínén?

• 2026.08.06 09:00
Mit kell tenni egy baleset helyszínén?
  • A törvény szerint nem az a bűn, ha rosszul segít, csak az, ha meg se próbálja

  • Nem kell mentősnek lenni az életmentéshez: olykor elég, ha felhívja a 112-t

  • Ha a gyereknek már van mobilja, elvárható tőle is, hogy bejelentse a balesetet

  • Nem érv, hogy nem bírja a vért vagy nem végzett elsősegélynyújtó tanfolyamot


Sokakat felháborított az eset, amikor egy motoros megállás nélkül elhajtott egy másik, másodpercekkel azelőtt súlyos balesetet szenvedett, földön fekvő motoros mellett. Még inkább az, hogy mint később kiderült, mindezt következmények nélkül megúszhatta.


Miért kötelező megállni?

A jog és a bírói gyakorlat ugyanis egyértelmű és szigorú. A segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény. Nem mentség, hogy „már mások megálltak és segítettek”, és az sem, ha valaki fél a vér látványától vagy nem ért az elsősegélyhez. 

Egyetlen kivétel van: ha már a helyszínen vannak a mentők és a rendőrök, és egyértelmű jelzéssel továbbhaladásra utasítják a közlekedőket. Minden más esetben meg kell állni. A „megállási és meggyőződési kötelezettség” mindenkire vonatkozik, a baleset okozójára, sértettjére és minden közlekedőre. 

Sokan nem tudják: segítségnyújtási kötelezettség terhel mindenki mást is, akik arra jártak gyalogosként, kerékpárosként, és akkor is, ha nem is látták a balesetet. 

Az, hogy kitől milyen segítséget vár el a törvény függ az illető életkorától, felkészültségétől. Ha egy gyereknek van saját mobiltelefonja, elvárható tőle, hogy hívja fel a 112-t, ha ő érkezett elsőként a helyszínre.

Hasznos lehet erről a szülőknek beszélgetni a gyermekükkel. A nyári szünidőben ugyanis könnyen megtörténhet, hogy játszó, kiránduló gyerekek érnek elsőként a helyszínre.

Márpedig közvetlen veszélyhelyzet vagy sérülés esetén mindenkinek fel kell ajánlania a segítségét a rászorulóknak. 

Lehet, hogy baleset puszta ténye, a sérültek látványa, jajgatása sokakat stresszel, de ez sem lesz mentség arra, hogy miért nem hívta a mentőket. Ahogy az sem, hogy „sosem végeztem semmiféle elsősegélynyújtó tanfolyamot, nincs jogsim, nem tudtam mit kellett volna tennem.” 

Mit kell tenni, miután megállt?

Amennyiben illető elsőként ért a helyszínre, köteles haladéktalanul értesíteni a mentőszolgálatot és a rendőrséget. Azaz hívja fel a 112-t! A mentőszolgálat diszpécserei legendásan jók abban, hogy bárkinek képesek elmondani, mit hogyan csináljanak a mentők kiérkezéséig. Egyszerűen csak azt kell tenni, amit mondanak, abból nem lehet baj. 

Amit azonban mindenkinek és mindenképpen meg kell tennie: 

  1. Álljon meg. Ez nem udvariassági kérdés, törvényi kötelezettség! A nem megállás segítségnyújtás elmulasztásának minősülhet és akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

  2. Mérje fel a helyzetet biztonságosan. Ne álljon oda, ahol elüthetik, csak akkor közelítse meg a sérülteket, ha azzal önmagát nem veszélyezteti. Számolja meg a balesetben érintett járműveket és sérülteket. 

  3. Nézze meg hányan vannak eszméletüknél és hányan nem, és azt is, hogy milyen súlyosak a sérüléseik. Nem várnak el pontos orvosi diagnózist senkitől! Csak azt, hogy hány vérző, önálló mozgásra képtelen vagy éppen a roncsból kézi erővel nem kiszabadítható sérült van. Ezeket a mentőszolgálat diszpécsere is meg fogja kérdezni. Ahogy a baleset pontos helyszínét is!

  4. Hívja a 112-t, ha még senki nem tette meg. Ha nem egyértelmű, hogy más valaki már telefonált-e, akkor inkább telefonáljon. Inkább kétszer riasszák a mentőket, mint egyszer sem. 

  5. Kövesse a diszpécser utasításait – ő lépésről lépésre elmondja mit és hogyan kell tennie, így még azok is el tudják állítani a vérzést, meg tudnak nyugtatni egy sérültet, akik azt nem tanulták.

  6. Kezdje meg a rászorulók újraélesztését a Bee Gees – Stayin' Alive ritmusára például, de jó ütemet ad a Queen – Another One Bites the Dust száma is. Ha a közelben van defibrillátor, használják. Ilyenkor a helyszínen legmagabiztosabban mozgó segítő mutasson rá valakire, és úgy kérje meg, hogy menjen el érte (számos applikáció megmutatja hol van defibrillátor, de ebben a mentők diszpécsere is segíteni tud. Az eszköz elmondja hogyan kell használni, kövesse a géphang utasításait!

Amit semmiképpen se tegyen!

  1. Ne hajtson tovább, akkor se, ha ránézésre „vannak már ott elegen”. Ha még nem érkeztek meg a mentők és a rendőrség, álljon meg, kérdezze meg, hogy szükség van e még segítségre! Lehet, hogy kell még két kéz egy vérzés elszorításához, vagy egy sebesültre borult autó elmozdításához. Vagy kevésnek bizonyult a már ott lévő segítők elsősegélydobozaiban lévő kötszer.

  2. Ne mozgassa feleslegesen a sérülteket – gerincsérülés kockázata miatt csak akkor, ha közvetlen életveszélyben vannak (például ég a jármű).

  3. Ne adjon nekik gyógyszert, se vizet, akkor se, ha kérik!

  4. Ne ítélkezzen. Egy magatehetetlen ember tünetei nem biztos, hogy ittasságra utalnak, lehet, hogy stroke-ra, cukorbetegségre vagy epilepsziás rohamra. Külső szemlélő nem feltétlen tud különbséget tenni ezek között, már ha tud egyáltalán. Segíteni viszont akkor is kell a sérültnek, ha ittas vagy ha az ő felelőtlen manővere okozta a balesetet.

  5. Ne féljen az újraélesztéstől csak azért, mert esetleg eltörheti a sérült bordáját. Bátran nyomja le a mellkast öt-hat centi mélyre, ne féljen, hogy eltöri a sérült bordáját. Jobb törött bordával élni, mint ép bordákkal halottnak lenni. Egy törött borda meggyógyul. A mellkaskompresszió elmaradása viszont könnyen a sérült halálát okozhatja.